| Dr. Judit Halász |
|
|
|
Neurológus szakorvos
Bemutatkozás
Végzettség és Munkahelyek: 1997-ben végeztem Szegeden, a Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános orvosi karán.
1 éven keresztül Székesfehárváron, a Szent György Kh. Gyermekgyógyászati osztályán dolgoztam, majd Budapesten a Szent Rókus Kórház neurológiai osztályán eltöltött 1 év után a Péterfy Sándor utcai Kórház neurológiai osztályán folytattam munkámat. 2003-ban neurológiai szakképesitésem megszerzését követően osztályos munkám mellett a 16. kerületi szakrendelőintézetben is rendeltem. Jelenleg a Péterfy Sándor utcai kórház neurológiai szakambulanciáján dolgozom. Emellett neurosonológiai képzést végzem.
Szakterület:
Munkahelyem számtalan neurológiai betegségcsoport centrumaként működik (Parkinson- kór, epilepsia, stroke, sclerosis multiplex, fejfájás, dementia), ezért korábban osztályos munkám során legnagyobb számban ezen betegségek diagnosztizálását, a betegek akut ellátását, kezelését illetve ambulanter utókövetését végeztem, jelenleg is ezen betegek szakrendelői ellátásával foglalkozom.
Ezen kívül a perifériás idegrendszert érintő betegségekkel , leginkább perifériás idegbántalmakkal, illetve mozgásszervi elváltozások – porckorongsérvek- által okozott fájdalmas perifériás ideg- ideggyökbántalmakkal találkozom leggyakrabban.
Jelenleg carotis color doppler ( nagyerér ultrahang) vizsgálati eljárást tanulok, mely igen fontos része a szélütésen átesett emberek kivizsgálásának és követésének, gondozásának. Munkám során a páciens alapos kikérdezését, anamnaesis felvételt követően részletes fizikális vizsgálatot végzek, majd ezek alapján meghatározzuk a további vizsgálatok lehetőségét. Ezen vizsgálatok megszervezése, eredmények áttekintése és lehetséges terápia beállitása a következő lépés. Majd rendszeres kontrollok által beteget gondozásbavesszük, amennyiben szükséges. |
| Last Updated on Saturday, 20 August 2011 07:48 |













